Szeresd önmagad és valóban mindegy, hogy kivel élsz?

Pár hónapja láttam egy filmet, ami a szerelem különféle formáiról és megnyilvánulásairól szólt, három ember történetén keresztül. Főhősünk egy férfi, aki hisz az örök szerelemben, először elveszti a feleségét. Aki bele szeret egy nőbe. Majd újra rátalál a szerelem egy olyan nő "képében", aki évek óta szeretői viszonyban él, megelégeli és bosszúból keres egy facér férfit. Aztán mikor hozzámegy feleségül hősünkhöz a szeretője elhagyja a családját és rájönnek, hogy mégsem tudnak egymás nélkül élni. A férfi szíve ismét darabokra törik, de most már annyira fájdalmas mindez számára, hogy a lelki fájdalom csökkentése végett levágja az egyik ujját. És a szerelem fricskája itt lép be a képbe. A férfi végül abba az orvosnőben találja meg az igaz szerelmet, aki vissza varrja az ujját. :-) 

Az én szívem is többször tört már darabokra és amikor már a párommal éreztem, hogy kezd a kapcsolatunk kifulladni, felmerült bennem is a kép, hogy mi lesz az után, ha újra egyedül maradok? Tudok-e majd újra szeretni? Meg tudom-e majd újra nyitni a szívem egy új férfinak? Valójában ezekre a kérdésekre még így másfél hónap távlatából korai lenne válaszolni. Oda jutottam, amit Maria Zurhorst (pszichológus és párkapcsolati terapeuta) könyvében is olvastam, melynek ez a címe, hogy Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz a második kötet pedig a  Szeresd önmagad és készülj örömmel a következő válságra. 

  Amikor benne vagyunk a kapcsolatba, nehéz megfogadni azt a tanácsot, hogy lépj hátra egyet, vagy többet és onnan szemléld a helyzetet, ami valójában van. Én sem tudtam megtenni! De ezért ne hibáztasd magad (mert azt nagyon szeretjük). 
Az írónő is azt javasolja, hogy van, hogy mindkét fél számára az a legjobb megoldás, ha szétválnak egy időre. Én is most, hogy a párom távol van, jobban látom, hogy mi volt az amiben én "hibáztam" vagy futottam le újra ugyanazokat a köröket és mi volt mindebből az ő része, amit ráadásul magamra vettem. Hozzá kell tegyem, ezt mi nők különösen tudjuk és szeretjük művelni. Mármint azt, hogy a világ, a párunk, gyerekünk, szüleink, stb. terhét is a saját vállunkra vesszük. Hétről-hétre találok vissza önmagamhoz és a saját szeretettem és magam felé fordulása által válok egy új emberré. Ez a kulcs. Vissza találni önmagadhoz, nem a régihez, hanem mindazt amit megtanultunk ebből a kapcsolatból tovább emelve a tudatosságunk és megtanulva újra a saját igényeinket magunk felé kommunikálni, törődni önmagunkkal, úgy hogy ne egy másik embertől várjuk el. Hihetetlen és felemelő érzés.

Ha eljön az idő, hogy újra tudunk találkozni a Kedvesünkkel és ezeket meg tudjuk beszélni, talán új lehetőséget kapunk és valóban egy csodás új kapcsolat születhet meg. Ehhez azonban "szükség van arra", hogy ő is szembe nézzen önmagával és az ő felismeréseit bele tudja szőni a megújult kapcsolatba. Azonban fontos, hogy ne várjunk el tőle semmit! Sem azt, hogy megvilágosodjon, sem azt, hogy vissza jöjjön hozzánk, azt meg végkép ne, hogy megváltozzon. Ezeket a lépéseket, neki magától "kell" megtenni, különben nem ért semmit az egymástól távol töltött idő. 

A visszatérés szépen, lágyan és finoman történik, ha megtörténik. Legyünk nagyon kedvesek, megértők és türelmesek önmagunkkal és a párunkkal is. És van úgy, hogy végleg szétválnak az útjaink. Mert mi hiába hoztuk meg a felismeréseket, változunk és változtattunk, ha a társunk még nem tart itt. Egy olyan embernek, aki nem tudja szeretni önmagát, nem látja saját maga nagyszerűségét, és nem szereti az életet, hiába mondjuk mi neki, hogy ő milyen csodás ember, nem fogja elhinni. Ha ő nem látja magát fényesnek, ragyogónak, különlegesnek, mondhatsz neki bármit, nem fog átmenni. Leperegnek a szavak, mint ablakon az esővíz. Én tudom, hogy milyen fájdalmas végig nézni azt, amikor az-az ember, azt akit a legjobban szeretsz a szakadék felé rohan és hiába kiabálod neki, hogy ne tedd ő csak megy. 

A végén már csak a tehetetlen düh munkált bennem, és magamat hibáztattam, amiért nem tudtam megmenteni őt. De mi van akkor, ha nem is kell őt megmenteni? Azt "kell" elfogadnunk, hogy ő most ezt az utat választotta, sőt ezzel tisztában is van. Ilyenkor nincs mit tenni, még ha fáj is, el kell engedni a kezét és megengedni neki, hogy meneteljen azon az úton, amit ő választott. Zárójelben megjegyzem, hogy SENKIT SEM LEHET MEGMENTENI! Még akkor sem, ha azzal próbálod meggyőzni, hogy a következő kapcsolatában, ugyanezt a kupacot viszi magával, ha ő nem változtat!