Oldalak

2014. február 27., csütörtök

Ki vagy mi lehetnél az önbírálataid nélkül?

Az accessben találkoztam a legtöbbször azzal, hogy a legszörnyűbb dolog, amit önmagaddal művelhetsz, azok az önbírálataid. Amivel folyamatosan gyötröd magad, szinte minden nap, minden órájában. Mivel a hétvégén vettem részt az access Level 1 -es szintjén, ez természetesen újra feltárta és megmutatta, hogy ezzel most hol is tartok. Valamint, mivel egy bőség meditációra készülök, az összefüggések elkezdték kibontatni magukat még erőteljesebben. 

Nagyon szépen elkezdődik a tréningezés már gyerekkorban. Ha jól viselkedsz és azt teszed, amit a szüleid kérnek tőled, akkor jó vagy. Ha olyan dolgot teszel, ami számukra nem tetsző vagy a tanáraid, nevelőid számára, akkor rossz vagy. Eszerint elkezded a világot felosztani jóra és rosszra és magadat az ő szemüvegükön keresztül látni. És mivel mindig szeretnél jó lenni, mert a jókat szeretik, jutalmat is kapnak, ezért elkezded feladni önmagad. Szép kis csapda és így indulsz a felnőtt életbe, hogy már x évesen elvesztetted magad és a kapcsolatot magaddal vagy magoddal, ami a lelked magja. 

Állandó harcba keveredsz és konfliktusba önmagaddal. Hogy is érezhetnéd jól így magad ebben a valóságban? Hisz az önbírálatok alapján, bünteted is magad. És ha kicsit visszakanyarodunk a bőséghez, ami nem csak az anyagi jólétre vonatkozik, akkor a kérdésem az, hogy élhet-e bőségben egy olyan ember, aki nem szereti önmagát és folyamatosan konfliktusban van mindennel és mindenkivel, leginkább magával? Hol van akkor itt a nyitottság és az a rezgés, az örömteli és boldog, ami valójában a bőség befogadásához szükséges? És mi kell, hogy kikerülj ebből az állapotból? Az, hogy elhidd, hogy létezik valami más is. Az hogy, megengedd magadnak a megengedést. Vagyis, hogy bármi van, az úgy van jól ahogy van, ne bíráld többé. Sem magad sem a helyzetet, amiben éppen vagy. 

A bőség mindenki felé áramlik, amint nyitottá válik rá és átlép a boldogság és öröm állapotába. Egy barátnőm, aki sokat élt külföldön azt mondta. Magyarországon nem szegénység van, hanem szegénység tudat. Ami a hiányból fakad és abból, hogy elhittük, hogy minket magyarokat valóban a balsors tép. Nos én úgy döntöttem, hogy engem aztán nem! Kiléptem a siránkozásból, a kesergésből és elkezdtem hinni magamban és cselekedni. Kiléptem abból, hogy mindenért magamat vagy másokat hibáztassak. Ez nem mindig megy könnyen és van hogy egy folyamattá válik. Azonban egyet tudok, amit magam is tapasztaltam, hogy az access bars technikával ezt a folyamatot elő lehet segíteni és feloldani a falakat. A falak, melyekkel te magad vetted körül magad, amikor elhitted, hogy ROSSZ vagy, vagy vannak rossz emberek, akiktől védeni kell magad. 

És igen a világodat te magad teremted a saját gondolataiddal és azokkal az emberekkel, akikkel körül veszed magad. Tudom, hogy néha nem könnyű el és megválni azoktól az emberektől, akik megpróbálnak lehúzni a negatív gondolatikkal és történeteikkel. Hisz végül is lehúzni is azt lehet, aki engedi magát. Azonban mi lenne, ha nem hallgatnád meg többé a barátaid rémtörténeteit és siránkozásait, hanem helyette azt választanád, hogy ÉLSZ. Itt és most a bőséget és a jólétet választod és olyan embereket, akik szintén hisznek magukban és abban, hogy lehet mást is teremteni és hogy van, mindből bőségesen a világban és ebből neked is jut bőségesen? 
És ha készen állsz arra, hogy tovább lépj és önmagaddá válj és megkóstold az access barst hívj: 
http://www.istarkapuja.com/accesbars.html

2014. február 20., csütörtök

Férfias játékok

Mostanában valamiért többször eszembe jutott, hogy annyit írok a nőkről viszont a mai férfiaknak megvannak a maguk is történeteik. Az ősi férfivá avatási szertartások ugyanúgy léteztek, mint a női. Azonban amennyire az én ismereteim kiterjednek, nekik sokkal inkább az erejüket és a férfiasságukat kellett próbára tenni, különféle módon. A nőknél a nővé avató szertartás a lány első menstruációjához kötődött. A férfiak, mivel ők nem tudnak vérezni, a szertartásokon szintén valamilyen formában megjelenítették a vért. Egy vágással, tetoválással, vagy körülmetéléssel.  


Lehetséges, hogy innen származik az a a kód, ami miatt a mai napig a legtöbb férfi szinte folyamatosan bizonyítani próbál. Hisz ezek a szokások ma már a civilizált világban nem léteznek. Vagy legalábbis csak olyan helyeken, mint az egyetem, ahol az elsősöket mindig próbára teszik. Mik is a mai férfiak játékai?  

A háborúk és a térhódítás, a gyilkolás. Ezt némely férfi a számítógépen éli ki különféle játékokban. Van aki pedig elmegy hivatásos katonának. Vagy esetleg az állatokat vadássza. A lényeg az, hogy érezze, hogy erős, hatalmas és talán, hogy mindenható?

Ki az erősebb, szebb a teste, nagyobb az izma avagy a pénisz mérete? Aki emlékszik a harcosok klubja című filmre, az nagyon szépen bemutatja ezt a fajta férfias játékot. Amikor a férfi megpróbál kitörni a hétköznapok mókuskerekéből és a saját erejét és igazát követve a saját szabályai szerint él és még követőket is gyűjt, aki az ő szabályai szerint játszanak. Mert hát a játék egyedül unalmas. 

És talán az egyik legizgalmasabb férfias játék a nő becserkészése. Avagy a csábítás művészete. A játszmák a nővel, amiben senki sem nyerhet. És persze az úgynevezett "skalp vadászat", ami nem az indián ősöktől származik. És persze vannak, akik elmennek magas hegyeket megmászni. Óceánokat áteveznek egy kenuval és még sorolhatnám. A kérdés csak az, hogy mindezektől a mai férfi valóban férfinek érzi magát? Avagy ki van elégítve az a vágya és megelégedéssel tölti el, hogy ha ezek közül valamelyiket tökélyre fejleszti, akkor ő valóban "tökös" férfi

Bevallom őszintén, hogy megértem őket. Hisz ők sem, ahogy mi nők nem kapnak vagy nagyon kevesen az apjuktól olyan mintát, amit érdemes követni. Nem tanítják a mai iskolában sem, hogy egy férfi mitől lesz férfi? Ezért minden férfinek a mai világban a saját felelőssége, hogy megtalálja önmagát és a saját igazát kövesse. Hogy ők már egy olyan mintát építsenek fel, amit büszkén adnak tovább a saját fiaiknak. Hogy mi nők valóban büszkék lehessünk a férjeinkre, hogy fel tudjunk rájuk nézni és tisztelni tudjuk őket. 


2014. február 19., szerda

Avalon a mágia, varázslat és az Istennő hazája


A legenda szerint Artúr király halála után, miután a tóba dobta az excaliburt, Avalon végleg a ködbe veszett. Azonban azt azonban pontosan tudják, hogy Avalon a mai Glastonbury mellett terült el és víz vette kerül. A híres Glastonbury tor és az egész hely maga a fehér és a vörös forrással együtt egy nagyon erős szakrális hely. Aki nem is tud róla, hogy az Istennő hazájában jár és a lába az ő földjét tapossa még az is megérzi a levegőben a varázslatot. Ezen a helyen, olyan töményen van jelen az Istennő energiája, hogy minden ami a felszín alatt nyugszik vagy el lett nyomva felszínre jön. Magam is tapasztaltam, hogy ez az energia és az Istennő az egyik legerőteljesebb transzformáló erő. 

Artúr sírja a Glstonbury abbey területén nyugszik. Talán kevesen tudják, hogy a Artúr édesanyja Avaloni papnő volt. A féltestvére Morgan le fay, szintén Avalon papnőjévé szentelődött. Bizonyos történetekben Morgant gonosznak állítják be. Azonban én úgy érzem, hogy ő jó volt. Ugyan nagyon sokat szenvedett, mivel az igaz szerelme Lancelot a testvére feleségébe Guinevere-be volt szerelmes. Mint látható a szerelem keveredések még őseinket sem kerülték el. 

Morgan az ősi vallást szerette volna követni, hiszen papnő és boszorkány volt. Artúr pedig igyekezett a kettőt összefogni és összehangolni. Azonban Guinevere rettegett az ősi vallás az Istennő követőitől, mivel mélyen vallásosan nevelték. Artúr mestere és tanára és egyben védelmezője pedig személyesen Merlin volt a nagy varázsló. 

Először 2006-ban jártam Glastonburyben, akkor még egy szervezett elvonuláson. A vörös forrásre, mely a chalice well-ben (kehely kert) úgy mondják, hogy az az Istennő vére. A fehér forrás pedig az Istennő teje. Mindkét forrás ki van vezetve egy utcácskára a kert mellett és bárki vihet haza a vizekből. A kert maga szintén varázslatos energiákkal bír. Aki ellátogat ide érdemes úgy készülni, hogy akár egy egész napot eltöltsön itt és végig járja a kert minden kis zegét-zugát. A kert különféle pontjain kis eldugott pavilonok találhatóak, ahol elmeditálhat és nézelődhet az ember, azonban jó idő esetén érdemes egy pokrócot kivinni és kifeküdni. Elmerülve az Istennő ölelésében, kapcsolódva annak a megszentelt földnek az energiájával.

Az egész város az Istennő kultuszra épült. A főutca tele van apró kis boltokkal, melyben a spirituális világ mindenféle irányzata megtalálható. Kathy Jones élesztette újjá Glastonburyben immár több mint 30 éve az Istennő kultuszt. Őseink a természetben tisztelték az Istent és az Istennőt. Ez a kultusz ezért is természeti kultusz, mert a természet rendjét követi. Így követik egymást az Istennők az évkörön, ahogy az évszakok váltakoznak.

A Morgenek a 9 kilenc holló nővér, melyet megalkottak olyan energiával bírnak, hogy ha ennek a körnek a közepére befekszik az ember, valóban olyan érzés, mint az Istennő méhében lenni. Erős, csendes és biztonságot adó.   

Amitől szintén különleges ez a hely, az Mária Magdalné történetéhez kapcsolódik. Egy másik legenda szerint, amikor Arimátriai József elmenekül Jézus halála után feleségével Magdalénával, akkor itt szálltak partra. József egy jelet kért, hogy maradjanak vagy menjenek tovább. Leszúrt egy botot, ami másnapra kivirágzott. Így itt telepedtek le és itt született meg a Jézus és Magdaléna kislánya Sára, aki később egy templomos lovaghoz ment feleségül. A bokorból pedig végül ez a fácska lett. Amit a mai napig nagyon tisztelnek a helyiek és kívánság kérő szalagokat aggatnak rá. Már én is többször kötöttem rá szalagot. Azóta ugyanis még háromszor mentem vissza és remélem, hogy idén ismét szerencsém lesz ellátogatni Glastonburybe. Még akkor is érdemes ide jönni, ha semmi másra nem vágyik az ember csak töltődésre. Számomra ez a hely adta meg először a hazaérkeztem érzést. A mai napig erős a kötődésem Angliához és mint már többször írtam. Talán ha nem lenne annyira esős, akkor már rég ott élnék. 


Szívből kívánom, hogy az Istennő vezesse el hozzám a lépteid és ha te is úgy érzed, akkor találkozzunk március elsején az Istennő Leányai képzésen. Áldás  









2014. február 11., kedd

Az önkiteljesedés örömei!

Nem mindig voltam büszke arra, hogy női testben születtem le ebben az életemben. Sőt sokáig nem is értettem, hogy nőként valójában mi a feladatom itt a földön? Vidéken nevelkedtem és azokban az időkben, talán sok hozzám hasonló kislányt főleg arra neveltek, hogy az első amit meg kell tanuljunk az-az, hogy -hogyan szolgáljuk a férfit. Menj férjhez, lehetőleg jól és szülj gyereket. Tizenkét évesen nekem kellett ellátnom az öcsémet és a nevelőapámat, amikor édesanyám hónapokra kórházba került veszélyeztetett terhesként. A baba nem maradt életben és aztán újra próbálkoztak és rá egy évre ezt a feladatott újra fel kellett vállalnom. Egyedül maradtam és senkire nem számíthattam. Nagyanyám azzal próbált motiválni a főzés elsajátítására, hogy ha nem tanulom meg, akkor nem fogok férjhez menni. Mire én: - "Akkor inkább nem megyek férjhez." Persze aztán jött az első nagy szerelem, akivel összeköltöztünk és én megtanultam főzni, méghozzá elég jól. 

Soha nem láttam magam hófehér hattyúként. Csak amikor már kirepültem a családi fészekből, ahol a megtört anyák és asszonyoktól távol kerültem. Elkezdtem felfedezni önmagam. Azonban ez még mindig nagyon pici szárnypróbálgatás volt. Sehol sem, sem otthon sem az iskolában nem hallottam arról, hogy nőként létezik bennünk több minőség is. Az, hogy léteznek bizonyos női archetípusok (ősi minták) valójában csak 2006.-ban az Istennő képzésen szereztem tudomást először. Egészen addig csak azt tudtam, hogy lázadtam mindaz ellen, amit kaptam a női felmenőimtől. Mert valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy az életnek erről sokkal többről kell szólnia. Nem lehet, hogy csak ezért születtem a világra, hogy gyereket szüljek, valakinek a felesége legyek, dolgozzam, felneveljem a gyerekeimet, nyugdíjba menjek, aztán meghaljak!

Nőként sokkal színesebbek vagyunk, mint gondolnánk. A női létnek csak a gyötrelmes oldalát láttam, amíg magamban el nem kezdtem felfedezni a sokszínűségem. Egy barátnőm azt mondta, hogy a nők szörnyűek, nem szeret nőkkel dolgozni, mert pletykásak, rosszindulatúak, folyton rivalizálnak és hisztisek. Valóban azok a nők, akik még nem indultak el önnön felfedezésükre, azokban erőteljesebben megnyilvánulhatnak ezek a tulajdonságok. Azonban magam tapasztaltam, hogy azok a nők, akik elkezdenek tudatossá válni, azok a széthúzás helyett az összefogást és az együttműködést választják. 

Az Istennőkkel való kapcsolódás erősíti bennünk a saját női minőségünkkel való kapcsolatot és kiteljesedést. A saját ritmusunkban kezdünk el végre táncolni és a saját életünket élve. Nem kell többé, hogy az anyáink, nagyanyáink nyűgeit cipeljük a hátunkon. És ez az út még mielőtt valaki azt hinné, hogy kizárja a férfit, vagy ellenük hangolja a nőt az téved. Sőt, én itt tanultam meg és ezt is adom tovább, hogy ha én meg tudom élni önmagam és boldog vagyok és kiteljesedett nőként, szeretem magam. Valójában akkor vagyok igazán képes meglátni a férfiben is a jót és közel engedni magamhoz. Szeretni, tisztelni őt és befogadni őt az életemben. És vele együtt egy olyan életet teremteni, ami mindkettőnk számára felemelő

A nő valójában lágy, kedves, befogadó és gondoskodó. A család igazi tartó oszlopa a nő, aki összefogja és egyben tartja a családot. Ezt a feladatot azonban csak akkor tudja jól teljesíteni, ha ő maga tisztában van önmagával és rendben van az élete, kiteljesedett nőként. A mai férfiak lassan nyiladoznak. Van aki elindul a fejlődés és változás útján magától. Azonban aki nem, azt nem lehet erőszakkal rávenni, hogy mozduljon. Ezt nekünk nőknek úgy kell elérni, hogy megmutatjuk és a saját példánkkal járunk elől az életünkben. Megmutatjuk, hogy nekünk sikerült, a bennünk elinduló változás és az életünkben, fogja a mellettünk élő férfiakat arra sarkalni, hogy ő is merjen lépni. És lesz aki még így sem fog. Akkor annak nem jött el az idő, lehet, még ez az élet sem lesz neki elég és akkor hagyni kell. 

Lányok, Asszonyok, Nők, most ez az időszak rólunk szól. Mi járunk elől és itt az idő, hogy változz és változtass, ha eddig még nem tetted volna meg. Megismerd még jobban önmagad és kapcsolódj az Istennővel. Mindenkit szeretettel várok az Istennő Leányai képzésen, mely március 1. szombattal indul. Jelentkezz, ha készen állsz! 
http://www.istarkapuja.com/kepzes.html 

   

2014. február 1., szombat

Mi mindenért lehetek hálás? Kinek honnan jön a hála?

A héten egy hölgy, aki először jött hozzám egyéni kezelésre. A búcsúzánál megölelt és azt mondta: - "Köszönöm. Eddig tudtam mi az a hála, azonban a fejemből. Most már tudom, hogy milyen az amikor a szívemből vagyok hálás." Nagyon megérintettek a szavai. A tegnapi nap során egy olyan képzésen vettem részt, ahol a médiumi képességeimet mélyíthettem. A nap végére értettem meg, hogy eddig a valódi hála érzése nekem is ritkán töltötte be a szívem és hogy az elmémmel én is tudtam, hogy azért amit kaptam, hálásnak "kell" lennem. Mert ezt tanultam, hogy adj hálát mindenért. Az elmúlt 1-2 hónapban alakult át bennem ez ézrés és érkezett meg a szív szintjére.  

Azonban van úgy, hogy hiába kapunk meg sok mindent, de van egyetlen dolog, amire nagyon vágyik a szív és az még nem jött el. Akkor megesik, hogy az ember, (mint én is) a fókuszát a hiányra irányítja és ettől megkeseredik. Tudok örülni annak a sok csodás dolognak, amit az elmúlt hónapokban kaptam. Azonban néha fel-fel csillan, a kisördög, vagy a sötét énem és a fülembe súgja, de hiába van meg minden amit kértél, ha nincs itt a legfontosabb. A férfi akire vágyik a szívem és az igaz tiszta szerelem. Most már fülön tudom csípni ezt a hangot és átfordítani. Igen valóban még nincs itt fizikai síkon. Azonban az elmúlt napokban folyamatosan kapom a jeleket és az érzékelést, hogy nagyon-nagyon közel jár már. És valóban van, hogy még nincs itt az ideje. Ilyenkor idegessé válunk és magunkat hibázatjuk, hogy biztos bennünk van a hiba, vagy még valamit meg kell tennem.  

Van úgy, hogy semmi másra nincs szükség, mint arra, hogy megállj, lenyugodj, végy egy mély lélegzetet. Megengedd magadnak, hogy lecsendesedjen az elméd és a szíved. A hiány érzése lehúz és nem vezet sehova, csak még jobban beburkol a kétségbe esésbe. Fontos, hogy elég tudatos légy erre. Ha észre veszed, hogy bele merültél az önsajnálatba, még ha nehéz is, húzd ki magad onnan. Állj fel, menj el otthonról, mozogni, vagy hívj fel egy barátot és beszélgessetek pozitív témákról, vagy valami jó kis nevetős filmre üljetek be. Csak ne engedd be az ajtódon a kétségbeesést. A hiány ugyanis csak még több hiányt teremt!   

Nagyon fontos a megengedés, ami szintén a bőségből fakad. Ha szeretem magam, jó vagyok magamhoz és megengedő, akkor tudom élvezni az önmagammal töltött pillanatokat is. Amikor megtagadtam magamtól dolgokat, pl. hogy új ruhát vegyek, vagy elmenjek valahova. Akkor a hiány lehúzta az energiám. Ha én nem tudom magam annyira szeretni, hogy megengedő legyek magammal, akkor más sem lesz velem kedves. Sokan hiába vágynak olyan férfira vagy nőre, aki mindennel ellátja és lehozza neki a csillagokat is. Ha előbb magadnak nem tudsz adni, akkor mástól sem fogsz tudni elfogadni. Mióta elmerültem a vásárlásban, a megengedésben. Fodrász, új ruha, masszázs, kozmetikus, mozi, érzem, hogy az energia és boldogság szintem hatalmasat ugrott. És ezzel a rezgéssel tudsz bármit behívni az életedbe. Még több pénzt, boldogságot, örömöt és szerelmet. Ha a hiányban élsz, akkor maximum olyan társra találsz, aki hasonlóan a hiány rezgésében létezik. 

Szeretnél egy boldog, harmonikus és tiszta szeretettből működő párkapcsolatot? Akkor kezd el szeretni magad és adj meg magadnak mindent, amire csak vágyik a szíved. És itt nem az ész nélküli vásárlásra gondolok. Csak annyit és azt amire "szükséged" van!