Oldalak

2015. június 27., szombat

Hányszor kezdhetünk új életet egy életen belül?

Ha máskor nem is, azonban minden egyes válás vagy szakítás után új élet kezdődik számunkra. Ezen kívül vannak különféle beavatások az élet által és van amikor tudatosan megyünk el egy - egy beavatásra, ami után szintén új élet kezdődik számunkra. Amikor 2002-ben elváltam és Pécsről elköltöztem Budapestre, a volt férjem azt mondta, hogy büszke rám, mert ő a szomszéd faluba nem mert volna elköltözni. Az új élet nagyon sok csodát hozott számomra és én megtaláltam magam Budapesten, boldog vagyok. Itt léptem rá az önismeret ösvényére és valóban 360 fokban változott a személyiségem. Azóta több beavatáson és újabb szakításokon mentem keresztül. Most, hogy már a 40 évet is túlléptem, ami szintén egy  hatalmas beavatás volt számomra, sok tapasztalást és bölcsességet gyűjtöttem. Az életem egy újabb fordulóponthoz ért. Most csak csendben figyelem, hogy ez milyen ajándékot hoz számomra. 


Tegnap megnéztem a második Marigold hotel című filmet (aki nem látta feltétlenül nézze meg), ahol újabb szerelmek szövődtek. Itt a szereplők, több angol nyugdíjas egyenesen Indiába indul új életet kezdeni. Indai az európai ember számára nem könnyű hely a nagy meleg miatt sem és teljesen más a kultúrája. Itt mégis sokan közülük megtalálták azt, amit otthon nem. Új munkát, még idős korban karriert és szerelmet. 
Hisz az igaz szerelmet megtalálni sohasem késő. Új életet kezdeni sohasem késő, teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk. Nem kell feltétlenül elmenni érte Indiáig, azonban van akinek lehet, hogy ki kell lépni abból a városból vagy országból ahol él. Érdemes a szívünk szavát követve élni az életet. Az utóbbi időben nagyon sok próbán mentem keresztül. Hosszú ideje az életemben nem kellett vizsgázni, most a majd egyéves jógaoktató képzésem végén próbára tettek. A próbát kiálltam és ezáltal megint több lettem, tanultam, fejlődtem. 

Régi vágyam volt, 2007 óta, amikor először hallottam a kriya jógáról, éreztem, hogy nekem ezt meg kell tanulnom és nagyon hív. A szívem húzott oda. A képzésen tanultunk a 4 nagy jóga iskoláról, köztük volt a kriya is és végre elolvashattam Joganandától az Egy jógi önéletrajzát, ami a magot mi 2007-ben el lett ültetve kihajtatta. Megtudtam, hogy június 20.-án jön egy női swámi (szerzetes) beavatni és jelentkeztem. Ettől a beavatástól egy újabb élet kezdődött el számomra. 

Ez a nyár több asztrozófus szerint nagy szerelmeket ígér. Azt a szerelmet, amire talán gyerekkorunk óta álmodunk, kislányként. Azonban bárhogy és bármi is lesz, a legfontosabb, hogy ne akarjuk irányítani és ésszel kitalálni, hanem csak maradjunk a megengedés állapotában. Mindegy, hogy kiben hiszel, vagy nem hiszel. Amikor minden áron társat akarsz találni, akkor csak kevesebbet kaphatsz, mint amivel amúgy az Univerzum meg szeretne ajándékozni. 


A szerelmek ugyanis valóban az égben köttetnek és itt a földön teljesülnek be. Azonban arra, hogy te ott fent, kit választottál ki, nem emlékezhetsz. Ebben segít a Forrás, vagy Univerzum és a segítőink. Lépésről, lépésre vezetnek. Azonban nagyon fontos, hogy a megengedésben maradva, bízz abban, hogy minden úgy történik, ahogy számodra a legjobb. Ezt néha nehéz megtenni. Ez az az állapot, amikor ráfekszel a víz tetejére és csak engeded, hogy a víz megtartson és sodorjon. Belekerülsz az áramlásba és ez nem egy passzív állapot, hanem igen is aktív, hisz közben éberen figyelsz a választásaidra. 

Ugyanis, amikor a Forrás eléd hozza a lehetőségeket, akkor éberré kell válnod a választásaidra. Lehet, hogy egyszerre több lehetőséged is lesz. Ha a szívedre figyelsz ő súgni fog és ha nem találod el elsőre semmi baj. Ez nem egy vérre vagy életre - halálra menő játék. Hanem lazán és könnyedén kezeld és legyél képes önmagad hülyeségén nevetni. Amikor túl komolyan vesszük az életet és a párkapcsolatunkat, vagy a párkeresést, akkor az egész súlyos és nehéz és lehúzó lesz, abban semmi örömöt nem fogunk találni. Márpedig az élet könnyű és örömteli. Ha engedjük, hogy az legyen. Namaste Zia

Egyéni konzultációra, oldásra lehetőség: www.istarkapuja.com