Valóban kevés időt adunk egymásnak megmutatni önmagát az ismerkedésnél?

A tegnapi egyik kedves tanítványomtól hallottam ezt a mondatot, ami engem is elgondolkodtatott. "- A férfiak és nők nem adnak egymásnak elég időt arra, hogy megmutassák az igaz önvalójukat és elrohannak egymás mellett.

Pedig, ha nem így tennének, akkor jóval több nő és férfi találna egymásra." 

Talán ez a mostani világ arra is késztet minket, hogy folyamatosan védekezzünk? Sokáig én magam is úgy viselkedtem, hogy nem mertem megmutatni a sebezhetőségem a férfi előtt. Félve attól, hogy újra sérülhetek. Ugyanakkor igyekeztem vele mindazt megosztani, ami számomra fontos volt, amiről azt gondoltam, hogy ez vagyok én. Mióta önismerettel foglalkozom rájöttem, hogy amit magamról gondoltam, hogy ilyen vagy olyan vagyok, az nem volt teljesen valós. 

A gőg és a spirituális gőg sajnos létezik. Egyesek azt gondolják, hogy ők többek vagy jobbak, mint mások. Ezzel egy olyan páncélt rakunk magunkra és egy olyan világba zárjuk be magunkat, ami minden mást kizár. Több spirituális közösségnek is voltam a tagja és szedtem fel az ő nézőpontjaikat. Míg én is beláttam, hogy ahhoz, hogy újra képes legyek megnyílni és kilépni ebből a zárt világból le kell vessem az összes felvett spirituális baromságot amit magamra vettem és a többiek nézőpontjait. Egy guru helyett a saját igazamat követni és azóta lám megnyílt a világ és bárhol, bárkivel képes vagyok ismerkedni. Nem zárok ki valakit azért, mert ő azt sem tudja például, hogy mit jelent az, hogy meditálni. Csodás kalandok és találkozások jöttek azóta az életembe. A több éves önismereti munkámnak hálás vagyok, mert végre valóban megtaláltam önmagam és most valóban a saját utamat követem.

Ha valóban kíváncsi vagy és érdeklődve fordulsz egy-egy ember felé, ha csak egy beszélgetés erejéig is, olyan kapcsolódás történhet, ami felejthetetlenné válik. Ha pedig egy értékes emberrel találkozol, akkor ne engedd, hogy csak úgy elmenjen. Adj neki időt, hogy megismerd és ő is téged. Merjünk kilépni a sértettség, a félelem, az ego és a védekezés falai mögül. Az élet túl rövid ahhoz, hogy le és be zárd magad. Légy kreatív, könnyed és játékos az ismerkedésben, nem kell eldöntened, egyszerűen tedd olyan természetessé, mint a levegő vételt és figyeld meg, hogy mi változik az életedben ez által? :-)  

Kíváncsi vagyok arra, hogy ki mit gondol erről, vagy milyen tapasztalatai vannak az ismerkedéssel kapcsolatosan? Nehéz, könnyű stb.? 

Flörtölés: mikor, hol, ha kapcsolatban vagy, lehet-e, megengedheted-e magadnak?

Mit is nevezünk flörtnek? Szerelmi játék, játékos, könnyed udvarlás, illetve ennek elfogadása. Van, aki ezt ösztönösen képes működtetni és van akinek "tanulnia kell". A minap én is észre vettem magamon, hogy csak akkor jut eszembe "flörtölni", ha bizonyos közegben vagy helyen vagyok. Mint például egy hasonló érdeklődési körű csoportban, vagy nagy ritkán tömegközlekedési eszközön. Mivel hagyományos szórakozó helyre, már nemigen járok, valahogy kiestem a "rutinból" és el is feledkeztem erről a könnyed játékos és örömteli ismerkedési formáról nő és férfi között.

Pedig az ismerkedés egyik lényege a játékosság és könnyedség. Amikor azért szeretnék megismerkedni valakivel, mert párkapcsolatot szeretnék, akkor azzal már elvettük az egész könnyedségét és egy hatalmas súlyt helyeztünk rá. Ezt pedig a partner megérzi. Miért van az, hogy felnőttként elfelejtünk játszani? Mi az ami miatt, bele törődünk, bele süllyedünk a hétköznapok szürkeségébe és elkezdjük túl komolyan venni önmagunkat és az életet is?

A tánc például számomra egy rendkívül finom és örömteli tevékenység, főleg a latin társas táncok. Ahol ott a szenvedély, az érzékiség és hagyom, tanulom, hogy engedjem a férfit vezetni és bízni benne. 

A flörthöz úgy érzem, hogy elengedhetetlen a magabiztosság, önbizalom és bátorság. Fontos, hogy tudjam magamról érezzem és azt sugározzam ki, hogy jól nézek ki, szexi vagyok. Sajnos a nők legtöbbje ezt ritkán hiszi el magáról és talán azért sem mer szemkontaktust teremteni a férfival.

Gondoljunk csak bele vagy próbáljunk meg vissza emlékezni arra az időszakunkra vagy napunkra, amikor úgy keltünk, hogy képesek vagyunk meghódítani az egész világot, jól érezzük magunkat a bőrünkben és még ehhez fel is vettük azt a ruhát, amiről tudtuk, hogy irtó dögösek vagyunk benne. Vagy elmentünk egy buliba, ahova a barátaink hívtak el és semmi kedvünk nem volt, de azért kicsíptük magunkat és "véletlenül", akkor találkoztunk egy szívdöglesztő pasival vagy nővel. Akkor ellen tudott e állni bárki is a kisugárzásunknak és könnyedén adtunk olyan testjeleket a másiknak, hogy igen tetszel? -Naná! Tehát a magabiztosság vagy a szexisség nem a kilók számától függ, azonban az ápoltság és az öltözködési stílus fontos.

És aztán egymást hallgatva és megnyílva egymás felé ültünk a nyári éjszakában a csillagos ég alatt és arra gondoltunk, hogy te jó ég, mennyire csodás az élet. Amikor még semmi mást nem akartál a másiktól csak érdeklődni arról, hogy mit szeret (enni, inni, hobbik), mivel foglalkozik, vagy mi a legszebb élménye. Csak mosolygunk egymásra és örülünk ennek a csodás találkozásnak. Aztán persze, amikor a történet tovább folytatódik, hogy másnap felhív-e vagy szeretne e továbbra is találkozni az már egy második lépés.

Gyakran felmerül mostanában az a kérdés, hogy ha valaki párkapcsolatban él, akkor szabad-e a flört? Megmondom őszintén egészen idáig én is azt gondoltam, hogy ha van egy párom, akitől mindent megkapok, akkor minek flörtölgessek? Újra vissza térek azonban arra a mondatomra, hogy a flört egy "játék". 

A nők szeretik ha észre veszik őket, bár úgy érzem, hogy a férfinak is nagy önbizalmat ad, ha a párjukon kívül más nő is meglátja benne a férfit. Ameddig a játék nem árt senkinek nem a párom társaságában kezdek el szemezni egy másik nővel vagy férfival, addig nincs ebben semmi kivetni való. Vagy ha ebből nem űzök "sportot" vagy nem pótolni szeretnék vele valamit. Néha például egy olyan nőnek, akinek évek óta nem bókolt a férje nagyon is sokat tud az önbizalmán lendíteni. És hogy hol lehet flörtölni? Bárhol!

Ma olyan dolog történt velem, amire nem is számítottam. Mint az elején említettem én is helyekhez kötöttem az ismerkedést a férfival és soha nem jutott volna eszembe a házunk liftjében egy lakótársammal megismerkedni. Márpedig ma ez történt és őszintén megmondom, fura, bizsergető érzés kerített hatalmába tőle, éreztem, hogy tetszem ennek a férfinak és bearanyozta az egész napom. Pedig általában nem kell  hozzá valaki, hogy csodás legyen a napom, de ez egy pluszt ad, mint egy étel, amibe bele kerül egy pikáns fűszer, amitől még ízletesebbé válik.    

Mindennapjaim: Azok a csodálatos férfiak

Kislányként, nagy és ártatlan szemmel tekintettem a világra és csodálkozva néztem, hogy mi is ez az ÉLET nevű dolog. Azt a tanítást és mintát kaptam kaptam, hogy tanulj, válassz szakmát, legyen egy munkád, férjed, szülj gyereket, neveld fel és aztán véget ér az ÉLET. Valahogy úgy éreztem, hogy ez nem lehet, nem lehet, hogy csak erről szóljon az én életem! Kell, hogy legyen valami más is itt és elkezdtem kutatni. Persze azért végig mentem a tanult mintákon. Tanultam, lett munkám, lett férjem, aki mellett rájöttem, hogy ez a házasság nevű dolog annyira nem is jó buli, mert fogalmam sem volt, hogy mit is kéne vele kezdeni. Legfőképpen a férfival, aki úgy tűnt szintén nem tudja, hogy mit kéne velem nőként kezdenie és hogyan is tehetne engem boldoggá, és elsősorban magát. 

Akkoriban még a szexről sem sokat tudtam és rájöttem, hogy bizony itt is van valami titok vagy tudás, aminek én nem vagyok a birtokában. Kíváncsi természetem így tovább hajtott, hogy megtudjam, mitől lesz még élvezetesebb számomra a férfival való együttlét és a szex. Mikor elindultam az önismeret útján, akkor jöttem rá, hogy mennyire nem ismerem sem magamat sem a férfiakat. Sőt el is utasítom őket valahol tudat alatt, mivel születésemkor édesapám is elutasított engem. Több éves oldás munkája, mire eljutottam az utolsó párkapcsolatom lezárásáig, már nem gondoltam rájuk haraggal. Sőt azt vettem észre az utóbbi időben, hogy míg tavaly nyárig csak a nőkben tudtam meglátni a szépséget és a sokszínűséget, már körülbelül egy fél éve meglátom mindezt a férfiakban is. Mérhetetlenül izgalmassá vált számomra, hogy felfedezzem még jobban a férfi lelkét és a gondolatait. 

Eltűnt belőlem az, hogy be akarjam őket skatulyázni. Ma már látom, hogy képes vagyok arra, hogy egyenrangú partnerként tudjak velük együtt működni és nem vágyom arra, hogy akár alá vagy fölé rendeljem magam. Persze ezeket a viselkedési mintákat nem tudatosan működtetjük. Sokszor hallottam azelőtt, hogy a férfiak annyira mások hogy soha nem lesznek képesek arra, hogy megértsék a nőket. Ma már ezt is másképp érzékelem. Elég sok férfival találkoztam és kerültem kapcsolatba életem során. Mindaz a sztereotípia, amit ráhúztak a férfi-nő kapcsolatra abból sok minden nem igaz.

Sosem véletlen az, hogy nőként milyen férfit vonzunk be, vagy fordítva. Lehet bátor, erős, művészlelkű, gyengéd, szenvedélyes, anyucikicsifia, stb. Egy dolog azonban biztos, ne akarjuk őt megváltoztatni, vagy gondoljuk azt, hogy majd mellettünk más lesz. Az utolsó kapcsolatom után megtanultam, hogy ami belőlem hiányzik és tőle "várom el", azt előbb magamban kell megerősíteni, hogy majd a következő társamban már megtaláljam. Például sok nő azt gondolja, hogy a férfi a gondoskodó és a családfenntartó és majd ő megadja nekem az anyagi stabilitást. Ez egy óriási tévhit. A nő képes ugyanúgy gondoskodni magáról és megteremteni magának a biztonságot és ezt előbb magában kell elérnie, mert ha a férfitól várja, akkor bevonz egy olyan férfit, aki tükröt mutat neki abban, hogy neki hol kell fejlődnie és hasonlóan nehézségei lesznek a teremtésben. Vagy pedig tud teremteni és van pénze, de lehet, hogy a pénzéért cserébe elvárásai lesznek a nővel szemben és onnantól a kapcsolat elkurvul.

Az én mindennapjaim most arról szólnak, hogy folyamatosan tanulok és fejlődöm és közben élvezem az életet. Szeretek új embereket megismerni, beszélgetni velük, gondolatokat cserélni. Imádok táncolni és most éppen az év végi hastánc bemutatóra készülünk a kis csoportunkkal. Szeretek nagyokat sétálni és szemlélni a természet csodáit. Szeretek főzni, amikor van hozzá kedvem és élvezni az ételek ízeit. És persze imádom a hivatásom. Támogatni az embereket abban, hogy egy jobb és boldogabb, örömtelibb életet éljenek. Most azon munkálkodom, hogy a hétköznapokban hogyan tudjam még közelebb hozni a nőket és a férfiakat. :-)     

Kommunikáció a párkapcsolatokban: Út az intimitáshoz

A minap vásároltam egy könyvet az öt szeretet nyelv írójától, mely a párkapcsolatban történő kommunikációról szól. Hogy nő és férfi, hogyan találja meg végre a közös nyelvet. Eddig én főleg szinte minden kapcsolatomban a test nyelvén voltam képes leginkább kifejezni a szeretetem és a szerelmem. Ahogy olvastam a könyvet, estek le a tantuszok és gyúlt bennem is világosság, hogy mennyire félre csúszott szinte az összes kapcsolatomban a kommunikáció. De a legfeltűnőbb az utolsó kapcsolatomban volt, ahol még én is éreztem, hogy mennyire félre és elbeszélünk egymás mellett és nem mennek át a szavak. 

Amit én talán elkövettem "hibaként", mert hogy hibák nincsenek, az -az, hogy sokszor kímélni szerettem volna őt. Ezért sok mindent nem mondtam ki. Főleg, akkor, amikor már a munkahelye nagyon zűrös volt és mindennap úgy jött haza, hogy éreztem, jobb ha hagyom lehiggadni. Kiabálni, vagy veszekedni soha nem veszekedtünk, de eljutottunk odáig, amin úgy érzem sok pár elbukik, hogy elteltek napok, amikor nem is beszélgettünk egymással érdemileg. 

A volt párom azzal magyarázta, hogy azért nem mesél el semmit a napjából, mert, hogy minden napja ugyan olyan és azt a sok szart, ami a munkahelyén történik nem akarja haza hozni. Én pedig erre nem mondtam semmit, hanem ráhagytam. Erre mondja a könyv szerzője, hogy ez azért nem jó, mert innen indul el az egymástól való eltávolodás. Amikor már az egyik fél úgy érzi, hogy nem szeretné vagy nem tartja érdemesnek a másikat arra, hogy megossza vele az érzéseit. Pedig állítólag a szerelmem, a társam a barátom a mindenem, ha velem nem akkor kivel osszam meg? "Az intimitáshoz egy kapcsolaton belül a kommunikáción keresztül vezet az út." Mindezt úgy, hogy leülünk és egymás szemébe nézve.

"A szóbeli kommunikáció nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük, mi jár társunk fejében. Ha nem beszél a gondolatairól, érzéseiről, tapasztalatairól, találgatásra vagyunk utalva. Ám gyakran tévesen ítéljük meg a helyzetet, és ez félreértésekhez vezet. A kommunikáció nélkülözhetetlen a bensőséges kapcsolatokhoz." 

Amit szintén úgy érzem, sokan elkövetnek "hibaként" az-az, hogy rásütik a másikra főleg egy többéves kapcsolat után, hogy ismerem a férjem, feleségem, barátom, barátnőm és minek beszélgessek vele, hisz mindent tudok róla. Az én párom is ezt mondta és ráhagytam, pedig ez egy baromság. Ezt magam is tudtam, akkor is, de talán azért sem álltam neki tiltakozni, mert féltem, ha kimondom az igazam, akkor talán elhagy, vagy más szörnyűség történik. Amint úgy kezdesz a párodra tekinteni, hogy ismerem őt, onnantól fogva megszűnik az érdeklődés a másik iránt és szintén elindul az eltávolodás. Főleg azok tudják, akik önismereti úton járnak és folyamatosan fejlődnek, mint én is, hogy soha nem vagyunk ugyan azok.

Az író azt javasolja a pároknak, hogy napi minimumként mindketten mondjanak el egymásnak három dolgot, ami aznap történik velük, és azt, hogy mit éreznek ezekkel az eseményekkel kapcsolatban. Az intimitás titka a megfelelő kommunikáció. És, hogy mi van akkor, ha már eljutott a kapcsolat arra a szintre, hogy megszűnt minden intimitás? A kedves férj a számítógép előtt ülve vagy a telefonját basztatva menekül a valóság elől? Akkor vagy megpróbáljuk őt ebből az állapotból kihozni, mondjuk valami váratlan cselekedettel, amire még ő sem számít. Vagy pedig megkeressük a számunkra legmegfelelőbb társat, aki még évek múltán is kíváncsi arra és őszinte érdeklődéssel és törődéssel fordul felénk és úgy kérdezi meg, hogy mi is történt velünk? Aki nem süti ránk, hogy ő már ismer és húz ránk egy sablont és skatulyáz be. 

Aki nem fojt el vagy meg, mondván, hogy már semmi újat nem tudok neki mutatni vagy mondani. A másik amire felhívta a könyv a figyelmem a prioritás a kapcsolatban. Ami fontos, hogy egyezzen. A kapcsolatunk elején én voltam a legfontosabb a párom számára, aztán jött minden más. Egy év után lecsúsztam a  harmadik helyre, míg ő marad nálam az elsőn. Ezt elég nehezen éltem meg és ő ezen nem is volt hajlandó változtatni. "Ha nem sikerül egyetértésre jutni a fontossági sorrend tekintetében, először is tartsuk szem előtt, hogy saját értékrendünket senkire nem erőltethetjük rá - még a párunkra sem. Szembe kell nézni a különbségeinkkel, és olyan kompromisszumot kell keresnünk, amely lehetővé teszi, hogy mindkettőnk értékrendje a lehető legoptimálisabban érvényesüljön." 

Na igen nálunk a végére a különbözőségeink, amik talán még a kapcsolat elején izgalmasnak  tűntek a kapcsolat végére átalakultak és már nem tudta elfogadni az én másságom és világom. Fontosak a célkitűzések is olyan módon, hogy legyenek közös célok és azok egyezzenek és persze külön célok is, amiben a párok támogatják egymást. Amíg megvolt a harmónia az első évben köztünk addig a volt párom valóban a szövetségesemmé vált és csodás volt átélni, hogy támogatott mindenben, amit szerettem volna elérni és én is őt. Ez számomra sokat jelentett és szinte szárnyakat kaptam tőle. Tehát, ha egy kapcsolatban megvan a helyes kommunikáció mind szavakban, mind az érintés által, és megvannak a közös célok, az együtt fejlődés és az egymás támogatása az igazi SZÖVETSÉG, akkor az a kapcsolat hosszú időt és sok mindent elbír és túlél. Azonban ha már támadás, közöny és védekezés van, akkor az a kapcsolat HALÁLRA van ítélve. Ott nagyon már nincs mit tenni.