Kommunikáció a párkapcsolatokban: Út az intimitáshoz

A minap vásároltam egy könyvet az öt szeretet nyelv írójától, mely a párkapcsolatban történő kommunikációról szól. Hogy nő és férfi, hogyan találja meg végre a közös nyelvet. Eddig én főleg szinte minden kapcsolatomban a test nyelvén voltam képes leginkább kifejezni a szeretetem és a szerelmem. Ahogy olvastam a könyvet, estek le a tantuszok és gyúlt bennem is világosság, hogy mennyire félre csúszott szinte az összes kapcsolatomban a kommunikáció. De a legfeltűnőbb az utolsó kapcsolatomban volt, ahol még én is éreztem, hogy mennyire félre és elbeszélünk egymás mellett és nem mennek át a szavak. 

Amit én talán elkövettem "hibaként", mert hogy hibák nincsenek, az -az, hogy sokszor kímélni szerettem volna őt. Ezért sok mindent nem mondtam ki. Főleg, akkor, amikor már a munkahelye nagyon zűrös volt és mindennap úgy jött haza, hogy éreztem, jobb ha hagyom lehiggadni. Kiabálni, vagy veszekedni soha nem veszekedtünk, de eljutottunk odáig, amin úgy érzem sok pár elbukik, hogy elteltek napok, amikor nem is beszélgettünk egymással érdemileg. 

A volt párom azzal magyarázta, hogy azért nem mesél el semmit a napjából, mert, hogy minden napja ugyan olyan és azt a sok szart, ami a munkahelyén történik nem akarja haza hozni. Én pedig erre nem mondtam semmit, hanem ráhagytam. Erre mondja a könyv szerzője, hogy ez azért nem jó, mert innen indul el az egymástól való eltávolodás. Amikor már az egyik fél úgy érzi, hogy nem szeretné vagy nem tartja érdemesnek a másikat arra, hogy megossza vele az érzéseit. Pedig állítólag a szerelmem, a társam a barátom a mindenem, ha velem nem akkor kivel osszam meg? "Az intimitáshoz egy kapcsolaton belül a kommunikáción keresztül vezet az út." Mindezt úgy, hogy leülünk és egymás szemébe nézve.

"A szóbeli kommunikáció nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük, mi jár társunk fejében. Ha nem beszél a gondolatairól, érzéseiről, tapasztalatairól, találgatásra vagyunk utalva. Ám gyakran tévesen ítéljük meg a helyzetet, és ez félreértésekhez vezet. A kommunikáció nélkülözhetetlen a bensőséges kapcsolatokhoz." 

Amit szintén úgy érzem, sokan elkövetnek "hibaként" az-az, hogy rásütik a másikra főleg egy többéves kapcsolat után, hogy ismerem a férjem, feleségem, barátom, barátnőm és minek beszélgessek vele, hisz mindent tudok róla. Az én párom is ezt mondta és ráhagytam, pedig ez egy baromság. Ezt magam is tudtam, akkor is, de talán azért sem álltam neki tiltakozni, mert féltem, ha kimondom az igazam, akkor talán elhagy, vagy más szörnyűség történik. Amint úgy kezdesz a párodra tekinteni, hogy ismerem őt, onnantól fogva megszűnik az érdeklődés a másik iránt és szintén elindul az eltávolodás. Főleg azok tudják, akik önismereti úton járnak és folyamatosan fejlődnek, mint én is, hogy soha nem vagyunk ugyan azok.

Az író azt javasolja a pároknak, hogy napi minimumként mindketten mondjanak el egymásnak három dolgot, ami aznap történik velük, és azt, hogy mit éreznek ezekkel az eseményekkel kapcsolatban. Az intimitás titka a megfelelő kommunikáció. És, hogy mi van akkor, ha már eljutott a kapcsolat arra a szintre, hogy megszűnt minden intimitás? A kedves férj a számítógép előtt ülve vagy a telefonját basztatva menekül a valóság elől? Akkor vagy megpróbáljuk őt ebből az állapotból kihozni, mondjuk valami váratlan cselekedettel, amire még ő sem számít. Vagy pedig megkeressük a számunkra legmegfelelőbb társat, aki még évek múltán is kíváncsi arra és őszinte érdeklődéssel és törődéssel fordul felénk és úgy kérdezi meg, hogy mi is történt velünk? Aki nem süti ránk, hogy ő már ismer és húz ránk egy sablont és skatulyáz be. 

Aki nem fojt el vagy meg, mondván, hogy már semmi újat nem tudok neki mutatni vagy mondani. A másik amire felhívta a könyv a figyelmem a prioritás a kapcsolatban. Ami fontos, hogy egyezzen. A kapcsolatunk elején én voltam a legfontosabb a párom számára, aztán jött minden más. Egy év után lecsúsztam a  harmadik helyre, míg ő marad nálam az elsőn. Ezt elég nehezen éltem meg és ő ezen nem is volt hajlandó változtatni. "Ha nem sikerül egyetértésre jutni a fontossági sorrend tekintetében, először is tartsuk szem előtt, hogy saját értékrendünket senkire nem erőltethetjük rá - még a párunkra sem. Szembe kell nézni a különbségeinkkel, és olyan kompromisszumot kell keresnünk, amely lehetővé teszi, hogy mindkettőnk értékrendje a lehető legoptimálisabban érvényesüljön." 

Na igen nálunk a végére a különbözőségeink, amik talán még a kapcsolat elején izgalmasnak  tűntek a kapcsolat végére átalakultak és már nem tudta elfogadni az én másságom és világom. Fontosak a célkitűzések is olyan módon, hogy legyenek közös célok és azok egyezzenek és persze külön célok is, amiben a párok támogatják egymást. Amíg megvolt a harmónia az első évben köztünk addig a volt párom valóban a szövetségesemmé vált és csodás volt átélni, hogy támogatott mindenben, amit szerettem volna elérni és én is őt. Ez számomra sokat jelentett és szinte szárnyakat kaptam tőle. Tehát, ha egy kapcsolatban megvan a helyes kommunikáció mind szavakban, mind az érintés által, és megvannak a közös célok, az együtt fejlődés és az egymás támogatása az igazi SZÖVETSÉG, akkor az a kapcsolat hosszú időt és sok mindent elbír és túlél. Azonban ha már támadás, közöny és védekezés van, akkor az a kapcsolat HALÁLRA van ítélve. Ott nagyon már nincs mit tenni.