Külön, külön kis szigetekként éljük az életünket. Olyanokká váltunk, mint a magányos hajótöröttek, akik bezárkóztak a saját világukba. Még ha látszólag az internet össze is köt minket, sokszor ezek a kapcsolatok felületesek.
Azt vettem észre, hogy az emberek legtöbbje nem mer mélyen kapcsolódni egy másik emberrel. Olyan, mintha ezt a képességünket elfelejtettük volna. Látom, ahogy családok egy étteremben ülnek egymás mellett és mindenki a saját telefonját nyomkodja, nem kommunikálnak egymással.
A hyperérzékenységem miatt sokáig én is védekeztem az emberek ellen. Vannak olyan emberek, akikkel nem tudok mit kezdeni. Értem, a problémáikat, látom a szenvedésüket, azonban mivel teljesen más szinten vagyok, nem tudok és nem is akarok azonosulni velük. Ők pedig nem értik, hogy én mitől vagyok boldog. Vagy maximum elkezdenek irigykedni és azt gondolják, hogy nekem nincsenek problémáim. És problémáim már valóban nincsenek. Mivel nem gyártom őket és nem problémaként kezelem őket. Hanem feladatként.
Tavaly Olaszországba jártam Damanhurba, egy spirituális közösségbe. Ahol csodákat tapasztaltam meg. Idén eljött egy hölgy, aki szinte a hely alapítása óta (1975) ott él. És arról mesélt, hogy milyen az élet ebben a közösségben. Az első és legfontosabb "hitvallásuk", hogy folyamatosan fejlesszék önmagukat, megismerjék önmagukat, és a képességeiket. Ha a közösségben valakivel konfliktusba kerülnek, akkor azt tudatosan kezelik, szembe néznek vele, felelősséget vállalnak és nem futnak el. Rákérdeztünk, hogy hogy működik ott 1 párkapcsolat. Számomra ez volt a legnagyobb tanítás, ami elhangzott. Ha a közösségen belül 2 ember összejön, akkor a közösség előtt "ki kell nyilvánítsák", hogy ők egy pár. Valamint 1 egyéves tervet kell készíteniük, hogy mint pár, hogyan fognak ők egymás életéhez hozzájárulni és a közösség életéhez. Amikor lejár az 1 év, akkor be "kell" számoljanak arról, hogy mennyire volt sikeres a terv. Ha nem volt az, mi az ami miatt nem tudott megvalósulni.
Ez kissé talán erősen hangzik, azonban azért jó, mert így a pár, tudja, hogy hova tart. Együtt, mit szeretnének létrehozni és ahogy megismerik egymást, jobban tudják kezelni a felmerülő kihívásokat. Vannak közös célok, amik összekovácsolnak, megtanulnak egymással közösen alkotni valamit. Egy nagy csapaton belül, mint egy kis csapat. Valójában erre jöttem rá, hogy mivel az emberek legtöbbje magát sem ismeri, szereti, nem fogadja el, ezért nem tudja a többit sem. Hogyan is működhetne, így ebben az őrült világban egy kapcsolat? A mi világunkban 2 ember összejön, mert vagy a kémia vagy a szív hozza össze őket. Azonban fogalmuk sincs arról, hogy onnantól fogva, hogyan tovább?
Ebben látom a megoldást a jövőben, hogy az önismeret mindennél fontosabb. Ha nincs magamról egy reális kép, hogy ki vagyok, milyen erősségeim vannak, mik a gyengéim, amiken javítani kell akkor nem tudok boldogulni. Sem a munkában, sem a kapcsolataimban. Szeretnék 1 olyan önismereti kört létrehozni a jövőben, ami ebben segít, férfiaknak, nőknek, pároknak, egyedülállóknak egyaránt. Az egészséges önkép, énkép, önszeretet, elfogadás fontos. Különben tovább úszkálunk az élet óceánján kis különálló szigetenként és így is távozunk.
Programjaimról híreket itt tudsz kapni és feliratkozni:
Namaste Zia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése